Kevin De Bruyne, a Manchester City belga irányítója a tétmeccseket tekintve szezonbéli 23. gólpasszát adta szerda este Erling Haalandnak, a Bayern München elleni BL-negyeddöntős visszavágón (1-1), ezzel pedig toronymagasan első az öt legerősebb európai bajnokságban játszók között – írta csütörtöki összefoglalójában a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
Haaland bejátssza magát a focipanteonba
A Manchester City az első fordulóban hazai pályán verte 3 góllal a Bayern Münchent. A visszavágó 37. percében még jobban állhatott volna, de Haaland böntetője a kapu felett zúgott el. A norvég csatár az 57. percben aztán akcióból betalált. Joshua Kimmich hivatalos játékidő előtt 7 perccel értékesített 11-ese szépített az eredményen, így a bajoroknak nem vereséggel kellett búcsúznia a BL-től (1-1).
A csupán 22 éves Haaland ezzel a 12. találatát jegyezte az idei BL-kiírásban. A sorozat egészében pedig már 35-ször vágta a labdát a hálóba és ehhez csak 27 meccs kellett neki.
A norvég titán ezzel a BL/BEK krónika 21. legeredményesebb játékosává lépett elő.
Puskás nyomában
A rangos listán
Puskás Ferenc előzi a norvég tehetséget 36 ponttal. Egyébként az első ötven játékosból Haaland az egyetlen, aki több gólt szerzett, mint ahány meccsen pályára lépett. A fiatal norvég középcsatár 1,3 gól/meccs mutatóval büszkélkedhet. Őt Gerd Müller követi 0,97-tel (34 gól/35 meccs), majd Puskás következik 0,88-cal (36/41).
Mérlegen a büntetők
A City vezető találatát szerző Erling Haaland egyébként megszakítás nélkül hetedik fellépésén volt eredményes. Összesen 15 gólt jegyzett, melyet 22 kísérletéből ért el. Igaz, hogy legutóbbi találata előtt büntetőt hibázott, de a megelőző 15 tizeneggyest hiba nélkül érvényesítette.
A szerdai mérközésről készült rövid összefoglalót az alábbiakban nézheti meg:
Nyitókép: MTI/EPA/Tim Keeton